Nincs engedélyezve a javascript.
Civilizáció

Civilizáció

A Nyugat és a többiek

Niall Ferguson korunk ismert brit történésze, a Harvard Egyetem történészprofesszora, az oxfordi Jesus College vezető kutatója, illetve a stanfordi Hoover Intézet tudományos főmunkatársa. A világ száz - egyesek szerint húsz - legbefolyásosabb embere között tartják számon. Rendszeresen publikál a világ számos napilapjában és folyóiratában. Sokak által vitatott álláspontja szerint a történelemben nincsenek kitaposott ösvények, semmi nincs determinálva, nem a nagy erők formálják a jövőt, hanem az egyének cselekedetein múlik, hogy jobb vagy rosszabb világban fogunk-e élni. Könyveiből a megjelenéssel egy időben filmsorozatok készültek, melyeket Magyarországon is bemutatták.



Mi volt a nyugat-európai civilizációban, ami lehetővé tette, hogy a fejlettebb keleti birodalmak fölé emelkedjen? Niall Ferguson szerint a válasz a Nyugat hat "gyilkos alkalmazás"-ában keresendő: a verseny, a tudomány, a demokrácia, az orvostudomány, a fogyasztás és a munkaetika. Manapság a kulcskérdés az, vajon elveszítette-e a Nyugat a monopóliumát ezeken a területeken. Amennyiben igen, elképzelhető, hogy a Nyugat fénykorának végére értünk, figyelmeztet Ferguson.



A "Civilizáció" című mű különleges világ körüli utazásra hívja olvasóit: a nankingi Nagy- csatornától az isztambuli Topkapi palotáig; az Andokban fekvő Machu Picchutól a namíbiai Shark-szigetig, Prága büszke tornyaitól Vencsou számos titkos templomáig. Vitorlásokról, hittérítőkről, földtulajdonosi okiratokról, oltásokról, a farmernadrágról és a kínai bibliákról szól ez a történet.

(Nincs értékelés)
4 975 Ft
Keménytáblás
Szállítás:
1-7 munkanap
Készleten
Tetszik